BemutatkozásA pálinka történeteLepárlási technológiánkCefrézési tanácsokTermékekGalériaKapcsolat

Lepárlási technológiánk

Alapvetően kétféle lepárlási mód van:
A hagyományos kisüsti, amely nem csak attól kisüsti, hogy megszabott - jelenleg 1000 literben meghatározott - a lepárlóüst térfogata. Lényege abban van, hogy kétszer párolják le a cefrét. A második lepárlást finomításnak nevezik. Az első főzetet al-szesznek, bizonyos helyeken vodkának hívnak. Amíg első körben az alkohol, addig a második körben az ízek, az aromák kinyerése a cél. A finomítás során meg kell különböztetni elő-, közép- és utópárlatot, azt hogy ezek határa hol van, azt mindig a főzőmester határozza meg. A tiszta pálinkát a középpárlat adja, de az elő párlatban is vannak aromák, ezért nehéz eldönteni, hol kezdődik a középpárlat. Ha túl sok előpárlat kerül a pálinkába, akkor az szúrós szagú lesz. A túl sok utópárlat pedig a rothadó gyümölcs szagát keveri a pálinkába. A legnagyobb gondot, és egyben szakértelmet az elő- és középpárlat meghatározása, szétválasztása jelenti. Úgy kell dönteni, hogy a pálinkába elegendő íz és aroma kerüljön, de ne legyen kellemetlen illata.
A másik lepárlási mód, a "tornyos" lepárlás. Itt csak egyszer párolják le a cefrét, az alszesz finomítását pedig a toronyban lévő tányérok segítségével végzik. Minél több tányér van a toronyban, annál intenzívebb a szűrés.

Saját technológiánk részletes bemutatása:
Pálinkafőzdénk három, egyenként 300, 400 és 500 liter töltőkapacitású egyfázisú főzővel rendelkezik.



A cefre útvonala a hordótól a pohárig:

A szeszfőzde területére érkezett cefre az átvételt követően az erre a célra kialakított cefretároló helyiségbe kerül, ahol előmelegítő tartályokba történik a felöntése. Az előmelegítő rendszer kettő darab szigetelt tartályból (400, 500 liter töltőkapacitású), hőcserélőből és a tartályokhoz tartozó szivattyúkból épül fel. Az előmelegítő rendszer a cefremoslék hőjét felhasználva a cefrét 30-40 Celsius fokosra melegíti fel, amelyet a szivattyúk segítségével eljuttat a megfelelő üstökbe. A földgáztüzelésű duplafalú üstök rozsdamentes anyagból készültek a legmodernebb technológiák figyelembevételével. A köpenyek között található víz és gőz tér hője és nyomása vezérli az égő fejeket. A betöltést követően az üst lezárásra kerül és elkezdődik a cefre melegítése.  A megfelelő hőmérséklet elérésével a könnyebb illékony, alkoholban dúsabb illó komponensek elválasztódnak a nem illó anyagoktól. A felfele áramló gőzök neki ütköznek a vörösrézből készült deflegmátor tányérjainak, a gyengébb minőségű alkoholban szegényebb párák visszacsorognak az üstbe, ezáltal mindig csak a jó minőségű párák jutnak tovább. Ebből a tányérból négy darab található a berendezésekben, amelyek szabályozhatóak, moshatóak. Ezek a tányérok végzik a többszöri finomítási folyamatot, ebből ered a DUSITÓ TORONY elnevezése is. A deflegmátor tetején található egy cső köteges REFLUX hűtő, amely a párák elillanását szabályozza a tányérokból a páracsőbe. A vörösréz páracsövön keresztül a jó minőségű párák eljutnak a rozsdamentes csőköteges hűtőhöz ahol lecsapódnak és halmazállapot változásuk után ismét folyékonnyá vállnak. A hűtőket hő érzékelő vezérli mindig optimális hőfokon tartva a hűtő folyadékot automatikus folyadékcseréléssel. A hűtőből a pálinka az eprovetába áramlik itt már szemmel látható a tisztasága, hőfoka és a szeszfoka. Ezután leválasztásra kerül az elő párlat, amely az alkoholos jellegen kívül oldószerre, sósborszeszre emlékeztető szagú, könnyen illó anyagokat tartalmaz. A középpárlat az a tényleges pálinka, párlatrész, amely tisztán a várt, jellegzetes ízzel, illattal rendelkezik. Alkohol tartalma 60-86 V/V %. Ez a középpárlat kerül tovább a Szőlősy szűrön keresztül a Veszickiy-  féle szeszmérő gépen át a késztermék felfogó edénybe. Az így elkészült pálinkát fokolás és számítások alapján hígítjuk a megrendelő által kért erősségűre. A hígításhoz kezelésen átesett ioncserélt vizet használunk. A folyamat végén az üstökben maradt cefremoslék, az üstök kimosása után egy 3m3-es földalatti cefretárolóban megy, ahonnan a cefremoslék rövid hűlése után szivattyúk segítségével egy 20m3-es gömbtartályba kerül tovább.         
A környezetvédelmi előírásoknak maradéktalanul eleget téve a cefremoslékot hatósági engedéllyel talajerő visszapótlásként hasznosítjuk. A vízzel takarékosan bánunk, a hűtőfolyadékot egy 20m3-es tartályban visszaforgatjuk, amely az üzem tűzi víz készletét is jelenti egyben.

Üzemünk pálinkafőző berendezései egyedi tervezésűek, az AL-INOX Kft (Akasztó, www.alinox.hu) kivitelezésével készültek.